Hírek - események

Közlekedéstudomány a Csodák Palotájában

Magyarország vezető vasúti magazinjával, a 2005 óta megjelenő Indóházzal és az iho.hu népszerű közlekedési hírportállal együttműködve közlekedéstudományi sorozat indul a Csodák Palotájában.

Harmadik alkalommal a városi buszok világában kalandozunk Bohus Dáviddal, a közút rovat munkatársával. A magyar városok buszai – újak és régiek címmel várjuk az érdeklődőket 2017. május 22-én, hétfőn 18 órától a Csopa Playbarba.

Elöljáróban annyit: a magyar városok helyi közlekedéséhez szervesen kapcsolódó Ikarus autóbuszok száma folyamatosan csökken. Az előadás során betekinthetünk a fővárosi állomány jelentős átalakulásába, majd látogatást teszünk több vidéki városba , ahol láthatunk majd teljes autóbusz állományt lecserélő megoldást,  karbantartott öregedő, valamint átcsoportosított buszokból újraszervezett járműparkot is. Kitérünk továbbá az új beszerzésű és használtan vásárolt járművekre, illetve a Magyarországon gyártott autóbuszokra.


A belépőjegy 1900 Ft, mely tartalmazza a programon való részvételt és a Csopa Playbar egyik interaktív kiállításának (Newton, Illúzió vagy Születés) megtekintést is.
Az 55 perces tárlatok a Csopa Traffic – Indóház programja előtt 17 órától vagy utána 20 órától tekinthetők meg.
Előzetes regisztráció a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Csodák Palotája Nonprofit Kft.

Székhely: 1036 Budapest, Bécsi út 38-44.

Szabad továbbközlés a forrás megjelenítésével lehetséges.

 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj legfrissebb híreinkről, akcióinkról!
Használati feltételek

Kövess minket a Facebookon is

Hasznos linkek

CsopaMedia

Kártyás fizetés szolgáltatója:

Elfogadott kártyák: