Csopa Barangoló – az útON bloggal

Vendégünk: Fábian Armin Vincentius (ELTE BTK koreai szakos hallgató, TudományON - útON online portál főszerkesztő)
Úti cél: Álomváros a valóságban - New Yorkban jártunk
Az útON szerelemprojekt: látni és láttatni, utazni és mások utazásait megkönnyíteni. A szerkesztőség célja, hogy a személyes utazási tapasztalatok bemutatásán túl egy olyan közösség létrehozásában vállaljon szerepet, amely keretén belül a tagok saját élményeiket is megosztják, illetve egymást segítik utazási tanácsok és javaslatok által. A Csodák Palotájában megrendezésre kerülő háromalkalmas sorozat során, három kontinensen barangolunk: elsőként az Egyesült Államokba érkezünk, majd Izlandra (november 5., kedd 17:00) jutunk, végezetül pedig Dél-Koreában (december 3., kedd 17:00) landolunk. Az első alkalom központi témája az Egyesült Államok legnépesebb városa, New York lesz. A korábban Magyarországról elérhetetlennek tűnő álomváros ma már számos utazó számára realitássá vált: de hogyan is kezdjünk neki az előkészületeknek, mire érdemes figyelni, illetve mit nem szabad kihagyni? Az ismeretterjesztő úti beszámolót követően a városban élő nagyszámú etnikai kisebbségekről is szó esik, különös tekintettel a New York-i magyar és koreai közösségekről.
A 2019 őszi szezon új sorozata a Csopa Barangoló, melyet az útON bloggal közösen szervezünk. Hónapról-hónapra izgalmas vidékeken kalandozunk, egyetemisták szemével fedezünk fel a távoli országokat.
A rendezvényen Csopa havibérlettel, napi- vagy kedvezményes délutáni belépőjeggyel lehet részt venni. Előzetes regisztráció a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Dátumok:
- 2019-09-18 17:00