A Lauder Javne Iskola és a Csodák Palotája együttműködésének keretében, a Náhár és az Ánánim évfolyamok után, az elmúlt hetekben a Hárim diákjai is megkezdték innovatív oktatási programjukat. A harmadik tanéve futó rendhagyó STEAM órákra kéthetente kerül sor a Csopában.

Az első héten Öveges József álmát követve, egy-egy látványos tüzes kísérlet bemutatón vettek részt a tizenegyedikesek. A hőtani science show után, négy csapatban “szabadultak be” a fiatalok a tudományos élményközpontba. A Vészhelyzet, a Megújuló város, a Világjáró és a Mérnök szobájának teljesítését követően – melyek a diákok biológiai, földrajzi, fizikai, matematikai és történelmi ismereteire támaszkodtak -, egy élményvetítéssel zártuk a nyitónapot.

A második foglalkozást a Richter Gedeon laborban indítottuk. A biztonságos és kreatív kísérletezés szakmai hátterének megismerése mellett Newton munkásságában mélyedtünk el a délután folyamán. A tematikus egység interaktív eszközei mellett, szenior előadóink extra bemutatói tették még érdekesebbé az almáskerti „időutazást”. A Newton által megfigyelt jelenségeket a Körmoziban látható vadvízi evezés képkockáin is megpróbáltuk azonosítani, végezetül a Tudósok csarnokában látogattuk meg a fizikust. 

További részletek ezen a linken olvashatók az oktatási együttműködésről: https://csopamedia.blogspot.com/search/label/STEAMblog

 

Csodák Palotája Nonprofit Kft.

1036 Budapest, Bécsi út 38-44.

Szabad továbbközlés a forrás megjelenítésével lehetséges.

 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj legfrissebb híreinkről, akcióinkról!
Használati feltételek

Kövess minket a Facebookon is

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. Részletes leírás
Rendben!

Instagram

Csopa Instagram
CsopaMedia