Biztosítsd be gyermeked helyét, regisztrálj most!


Idén kétféle tábor program közül választhatnak az érdeklődők:
Science – Tudomány: Science and Art - Tudomány és Művészet:
2018. június 18-22. és 2018. augusztus 21-24. 2018. június 25-29. és 2018. augusztus 27-31.

 

A Csodák Palotája napközis táborába változatos programokkal várjuk a 8 és 12 év közötti gyerekek jelentkezését, akik szívesen elmerülnének a természettudományok, művészetek világában, bekukkantanának a labor, az interaktív kiállítások, az előadó kulisszái mögé, miközben lehetőséget kapnak kreativitásuk kibontakoztatására.

A Science és Art azaz Tudomány és Művészet táborunkat azoknak a gyerekeknek – is - ajánljuk, akik 2017-ben már táboroztak velünk, hisz több új művészeti és tudományos program is helyet kap ebben a tematikában.

Játssz, kísérletezz, alkoss, fedezd fel velünk a tudomány csodáit és a körülöttünk lévő világ csodáit!


Tabor1
Tabor2
Tabor3


Milyen programok várnak a gyerekre a Science táborban?

  • Reakció- vegyülj el!- különleges csapatépítő játék, ahol mókás feladványok és küldetések hangolják rá a gyerekeket az egy hetes együttlétre.
  • Tudománytörténeti kalandozások a mechanika, az optika, a csillagászat világába, ahol többek közt felfedjük Newton almáskertjének titkos szerkezeteit is.
  • Izgalmas workshop a Richter Gedeon laborban, ahol felfedezzük a kémcsövek és lombikok színes forgatagának titkait, ismerkedünk a gélek kémiájával és arra is választ kapunk, mit keresnek az okostelefonok a laborban.
  • Játékos sportfoglalkozások.
  • Kistudós projektünkben a gyerekek a sokrétű aktivitáson keresztül válnak nyitottá és fogékonnyá a tudomány csodáira.
  • Nem ereszt a tudomány!- kipróbáljuk a tudományos tematikájú szabadulószobáinkat.
  • Szakmai partnereinkkel közös programok színesítik az együtt töltött napokat.
  • Könnyed táborzáró előadás a szülőknek és hozzátartozóknak.

Milyen programok várnak a gyerekre a Science és Art táborban?

  • Színek kavalkádja - különleges csapatépítő játék, ahol mókás feladványok és küldetések hangolják rá a gyerekeket az egy hetes együttlétre.
  • Művészettörténeti kalandozás a tudomány világában.
  • Izgalmas workshop a Richter Gedeon laborban, ahol a művészek eszköztárával ismerkedünk kutatói szemmel.
  • Kreatív kézműves foglalkozások.
  • Az Öveges teremben a zene fizikája kerül terítékre.
  • Kistudós projektünkben a gyerekek a sokrétű aktivitáson keresztül válnak nyitottá és fogékonnyá a tudomány és a művészet csodáira.
  • Kalandra fel! - kipróbáljuk tematikus szabadulószobáinkat.
  • Játékos sportfoglalkozások.
  • Szakmai partnereinkkel közös programok színesítik az együtt töltött napokat.
  • Könnyed tábor záró előadás és kiállítás a szülőknek és hozzátartozóknak.

 

A programváltozás jogát fenntartjuk!

A tábor aktivitásait a gyermekek életkori sajátosságaihoz igazítjuk és számukra változatos, izgalmas foglalkozásokkal tarkított tartalmas programot biztosítunk.

A tábor résztvevői tábori pólót kapnak ajándékba!

Érkezés hétfőtől-péntekig reggel 8.00-8.30 között, hazamenetel pedig délután 16.30-kor.


Tervezett időpontok:

2018 június 18-22. Science tábor

2018 június 25-29. Science és Art tábor

2018 augusztus 21-24. Science tábor (Ez 4 napos tábor lesz az augusztus 20-i ünnep miatt.)

2018 augusztus 27-31. Science és Art tábor


Turnusonként max. 25 fő jelentkezését várjuk. A tábor minimum 12 fő jelentkezése esetén indul el. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk.


Helyszín:

Csodák Palotája (1036 Budapest, Bécsi út 38-44. Buda EG I. emelet)


Jelentkezés:

Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével és az előleg 25.000.- Ft/fő befizetésével lehet.

A jelentkezési lapokat a jelentkezési határidőig kérjük személyesen leadni a helyszínen, vagy elküldeni e-mailen bescannelve (ez esetben a tábor első napján kérjük az eredeti példányt is), az egészségügyi nyilatkozatokat pedig a tábor első napján kérjük a helyszínen leadni.

Jelentkezés elküldése előtt kérem, részletesen olvassa el a jelentkezés feltételeit!


Jelentkezési lap Egészségügyi és szülői nyilatkozat

Szülői nyilatkozat táborozáshoz Adatvédelmi nyilatkozat

Hozzájáruló nyilatkozat fénykép-és videófelvétel készítéséhez


Összes jelentkezési lap letöltése


A tábor nyelve:

magyar


Tábor ára:

Bruttó 60.000.- Ft/fő, további testvér(ek) részvételének kedvezményes ára: 55.000.- Ft/fő.

A rövidített turnus (2018. augusztus 21-24.) ára: 48.000.- Ft/fő. További testvér(ek) részvételének kedvezményes ára: 45.000.- Ft/fő.


A jelentkezést akkor tekintjük véglegesnek, ha a jelentkezési lap leadását követően 48 órán belül a foglalót is kiegyenlíti a megrendelő.

A tábor díja magában foglalja a napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, uzsonna), a délelőtti és délutáni programok díját, minden külső program belépőjegyét és a táborból hazavihető póló árát is.

Külön kérésre részletfizetési lehetőséget biztosítunk (3 részletben), melyet a jelentkezéskor jelezni kell.


 

Jelentkezési határidők minimum 3 héttel a meghirdetett időpontok előtt

 

  • turnus: 2018 május 25.
  • turnus: 2018 június 1.
  • turnus: 2018 július 27.
  • turnus: 2018 augusztus 3.

A tábor díjának befizetési módja:

- készpénzben/bankkártyával a helyszínen (1036 Budapest, Bécsi út 38-44. Buda EG – I. emelet, pénztár)

- átutalással (jelentkezési lap leadását követően küldjük e-mailben a részletes tájékoztatót és a díjbekérőt)

A tábor díjának befizetésére vonatkozó részletes információkat, határidőket, lemondási feltételeket a jelentkezési lap melléklete tartalmazza.

Bővebb információ: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csodák Palotája Nonprofit Kft.

1036 Budapest, Bécsi út 38-44.

Szabad továbbközlés a forrás megjelenítésével lehetséges.

 

Kártyás fizetés szolgáltatója:

Elfogadott kártyák:

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj legfrissebb híreinkről, akcióinkról!
Használati feltételek

Kövess minket a Facebookon is

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát. Részletes leírás
Rendben!

Instagram

Csopa Instagram
CsopaMedia